Hihetetlenül hosszú ideje nem posztoltam, elnézést kérek mindenkitől, mentségemre szóljon, szörnyen zsúfolt két-három hónapon vagyok túl. Most, hogy lementek az ünnepek, de még nem kezdődött el a januári vizsgáim irdatlan áradata, van egy pár napom szusszanni egyet, így talán végre egy-két verset is tudok írni. Sajnos az elmúlt két és fél hónapban összesen hármat tudtam írni. Most ezek közül hozok egyet. Az egyetemen tanultunk egy 20. századi amerikai költőnőről, Gwendolyn Brooksról, aki írt egy verset az abortuszról, melynek a 'The Mother' címet adta. Ez a versem egyfajta válasz Brooks versére, ő megírta a témát az anya szempontjából, én megírtam a babákéból. Jó szórakozást!
(És természetesen sikeres és boldog új évet kívánok mindenkinek!)
Halott babák
Letépett
virág a gyümölcsfáról,
Vércsepp
hull a rügy csonkjáról,
Egy
kihalt úton kocsi gördül,
Nincs
kisszáj, mi mosolyra görbül.
A
méhkas üres, nincs benn pollen,
A
résben fájón sajgunk ott lenn.
Elhagytak,
még nem is voltunk,
Hajnalfény,
amit kioltunk.
Halott
babák némán sírnak, nekik nem jár szeretet.
A
lét teljesen felelőtlen, pont ilyen az eredet.
Nincsen
kis kéz, nem volt esély,
Az
élet ott még olyan sekély.
Nem
szeretsz. Mondd, hol vagy, anyu?
Van
halál az élet előtt. Halott könnyem oly sanyarú.
(2015. október
10.)
