Dohos boldogság

Sziasztok! Ezúttal egy teljesen friss, nyúlfarknyi verset hoztam, még 48 órája sem létezik. Amolyan bárban magányosan ülős, világ gondjain gondolkozós hangulatot akartam adni a versnek, talán valamennyire sikerült is ezt átadnom. Szerintem nem ez az a vers, amiről tipikusan meg lehet mondani, hogy én írtam, talán picit hangulatában más, mint a többi, de lehet, hogy ezt csak én érzem így, és kívülről máshogy látszik, de ezt majd Ti eldöntitek, ha szeretnétek ;) Jó olvasást, és mint mindig, most is nyugodtan kritizáljatok :D

Dohos boldogság

Félhomályban ülök. Keserédes való.

Az atmoszféra dohos, léttel játszó csaló.

Bólogató zajok a fülem simogatják,

Az életünk értelmét a légre ráaggatják.

Egy pillanatra minden lelassul és megáll,

Nagyokat szippantok, a keserű csap eláll.

Ritka, szűk levegő. Most a tenger édesvizű.

A boldogság is füstös, és selymes, whisky-ízű.

Kéz a kézben a világ peremén

Ismételten köszöntök mindenkit!
Hoztam egy újabb verset, viszonylag friss, februárban született ^^ Nem ez a leggazdagabb versem költői képekben, de ez az egyik személyes kedvencem magamtól. Szerintem amolyan békésen szomorú hangulata van, én nagyon szerettem ezt a verset írni, fura de kellemes érzéseim voltak közben, annak ellenére, hogy a világ pusztulásakor játszódik. Szóval szerintem egy kicsit paradox vers, de szerethető :D Írjátok le nyugodtan a véleményeteket, kritizáljatok szabadon, minden véleményre vevő vagyok :D
Íme a vers

Kéz a kézben a világ peremén

Összesimult tenyerünk. Egy kopár sziklán állunk.

Már mindenünk kimondtuk, egy árva szót sem váltunk.

Alattunk a semmi tátja felénk száját,

Fentről gyilkos csillag küldi rabszolgáját.

Felénk száguld lomhán, egy tűzgolyó a végünk,

És hiába a tudat, hogy kiömlik a vérünk,

Nyugodt vagyok nagyon, mert kezemben a kezed,

És akárhova mész is, odamegyek veled.

Ez a nap a végső, s mire a hold felkel,

Megszűnünk létezni, nem lesz többé ember.

De hiába a semmi, üres mégsem vagyok,

Izzadt kezed fogva a pillanatban halok.

Egyre forróbb minden, és arcodon az árnyék

Olyan, mint egy virág, mit kihalt földön látnék.

Becsukjuk a szemünk, és szívünk kicsit gyorsabb,

Még meglibben a hajunk… S testünk szénné porlad.