A Vizek Királynője

Ez a vers a példaképemről szól.

Furcsa, vagy sem, az én példaképem nem egy ember. Gondolom, mindenkinek volt olyan feladat általános iskolában, amikor egy fogalmazásban be kellett mutatni a példaképünket. Nos, én ilyenkor mindig bajban voltam, mert egész egyszerűen nem volt olyan ember, akire olyan módon felnéztem volna, hogy olyan szerettem volna lenni, mint ő. Persze az iskolai feladat érdekében mindig összeírtam valami bóvlit valamelyik családtagomról, vagy hasonlóról, de abban csak annyi valóságtartalom volt, hogy nem akartam egyest kapni.

Aztán tizenévesen átgondoltam az életem, és rájöttem, hogy számomra a lótuszvirág a tökéletes követendő példakép. Amióta életemben először láttam ezt a virágot különös vonzalmat éreztem iránta, de először úgy tizenhét-tizennyolc évesen gondoltam rá példaképként. Hogy miért, azt a vers elmondja helyettem. :)

Ez a vers egy személyes - mondhatni - óda, amit nagyon szerettem volna versbe foglalni, amiben másoknak is elmesélhetem, miért tisztelem annyira ezt a növényt, vagy inkább a jelképet, amit közvetít - az erőt és a szépséget.

Jó olvasást kívánok hozzá!

A Vizek Királynője

  

Csendesen ringatózik a tündérek nyughelye,

A Nap sugara vetül a tiszta vízfelszínre,

Úszik a dicsfényben, mind éjjel, mind nappal,

Majd feltűnik barátja, a friss, üde hajnal,

Szirmaival kedvesen mosolyt vet az égre,

Levelei szétterülnek, felfekszenek a vízre,

Békanóta harsan, mind színpadra lépnek,

Leveleiről énekelnek a Lótuszkirálynőnek;

Szitakötők tánca, akárcsak a balerinák,

De napnyugtakor heves tangóra váltnak át,

Apró hangyák a partról csodálják szépségét,

Színét, illatát, nagyságát, fenségét.

A királynő felsóhajt – nem volt ez mindig így,

Megküzdött azért, amit eddig elért,

Piciny bimbóként átharcolta magát a vízen,

A mocskos iszapból indult az algák tengerébe,

Majd haladt a fény felé, az eget akarta látni,

Az átható kékség tükréről a végtelent imádni,

Fürdőzni a Nap és a Hold dicső fényében,

Kivirulni, virágozni a tekintetek tüzében,

Majd elhervadni, angyali szirmait a vízre engedni,

Hagyni, hadd ússzon, míg egy hullám el nem nyeli,

S remélni, hogy ki él még emlékszik a helyre,

Hol csendesen ringatózott a Vizek Királynője.

2011. december 2.