Álarcosbál

Üdv újra! Debütálásom óta nem hallattam magamról, az pedig már jó ideje volt, úgyhogy elérkezettnek látom az idejét, hogy újra közzétegyek egy verset. Nehéz volt választani, megnyitottam a mappát, amiben a verseim vannak, és szépen átfutottam a címeken, de úgy voltam, hogy "depis, depis, depis, depis" és most nincs kedvem depiset posztolni :D De kifejezetten vidám versem meg nincs, úgyhogy hoztam egy horrorisztikusabbat. Ahogy a cím alatt láthatjátok, Edgar Allan Poe-nak ajánlottam, a Vörös halál álarca című novellája inspirálta ezt a verset, és nem titkolt célom volt vele, hogy írjak egy Poe-szerű verset. Íme az eredmény ^^ Ez is az első verseim egyike, én szeretem, remélem, ti is fogjátok! :) Ha van véleményetek, amit megosztanátok velem, ne fogjátok vissza magatokat! :)

Álarcosbál

(A vörös halál álarcának és Edgar Allan Poe emlékének ajánlva)

Pezseg a bálterem fekete kastélyban.

Lágy zene hallatszik. Pár perc, és éjfél van.

Álarccal takarja mindenki személyét,

De álarcuk nem rejti lelküknek legmélyét.

Éjfélt üt az óra, halottas a hangja,

Bús méregfogával a jókedvet megmarja.

Kinyílik az ajtó. Küszöbén rémalak.

Üres a nézésem, holt álarcom alatt.

Vedd le az álarcom, nézzél a szemembe.

Üveges nézésem arcodnak szegezve.

Vedd le az álarcom, sikíts, ha meglátod

Rothadó arcomat, és benne a sajátod.

Vedd le az álarcom, a halállal szemezel.

Fekete szememben örökre elveszel.

Vedd le az álarcom, hadd hulljon a földre.

Elhullasz te is ma. Csókot kapsz bőrödre.

Vedd le az álarcom, hadd marjak ajkadra.

Szádon át lelkedet hadd szívjam szárazra.

Vedd le az álarcom.

Vedd le…

…és haljál meg.

Fekete álarcban néma a keringő.

Nem szól egy kis hang sem, nem létezik idő.

A halál légzése adja az ütemet.

Elnyúló árnyékuk betölti a termet.