Egy régi-régi versem irodalom óráról.
Tudni kell rólam, hogy legyek akármilyen elkötelezett író, az irodalmat... nos, azt eléggé utálom. Lehet kővel meg szitkokkal dobálózni, de nem fogom ettől másképp gondolni. Világ életemben borzasztó irodalom tanárokkal volt dolgom, ami már alapjában egy erős ellenszenvet feltételezett nálam minden irodalmi műnél. Valószínűleg ezért is kezdtem olyan későn írni - szerintem a tizenhat éves kor kicsit későnek számít azokhoz képest, akik már tíz-tizenkét, gyakran még fiatalabb korban már történetecskéket alkotnak. Sokáig emiatt azt is hittem, hogy belőlem sosem lesz jó író, mert "későn kezdtem". Nyilván ez marhaság, vannak olyanok is, akik nálam is jóval később kezdték, de régebben ezt még nem igazán fogtam fel.
Mindegy, ettől az ellentétességtől eltekintve nagyon szorgos kis író voltam én a gimis éveimben, és változatlanul ugyanúgy rühelltem az irodalmat. Sajnos az írás iránti szeretetem nem mozdított meg bennem semmit etéren... :'D Hogy ezt miért írtam le, annak pedig egy oka van: valahol ezt az attitűdöt képviseli ez a versike is. Nem komoly, nem is szép, de baromi őszinte, és ami még rosszabb, hogy igaz történeten alapul. Ráadásul annak a magyar tanáromnak az óráján történt és született a vers, amelyiket a legjobban utáltam mind közül.~
Szóval ezzel a háttérinformációval tenném fel ezt a munkámat, aminek még a műfaját sem tudnám meghatározni... elbeszélő költeményféleségecske. Hát legyen ez. :D
Vörös és kék
Magyaron vettük a Vörös és feketét,
A fehér papíron
rajzolódott a kék.
A tanárnő minden
szava oly kioktató,
A gunyoros lenézés
jól kihallható.
Nem fog meg a téma,
kicsit sem érdekel,
Hogy korunk előtt
hosszadalmas évekkel
Ki és mit gondolt, és
ki mitől gyötrődik…
Azzal, mit én hiszek
senki sem törődik.
Mélységes unalmamban
a tollal játszok,
Megcsúszott a
kezemben, s csak annyit látok,
Hogy az ujjamba áll,
és nézegetem én…
A vérem a vörös, és a
tinta a kék.
Via
2010. Március 16.
Valós esemény alapján
Szúrós egy versike, a tövist mégis átitatja a művészet, ahogy a vers unnivaló mondandója keveredik a gondolataiddal. :-) Nekem megtetszett, köszönöm, hogy olvashattam. :-)
VálaszTörlésHát igen. Ez nem csak a te érzéseidet, de a mai oktatási rendszerünket is kitűnően tükrözi. Szerintem az egész magyar fiatalság nevében is írhattad volna...
VálaszTörlésTetszett :)
Köszönöm, lányok. :D
VálaszTörlésNos igen, én már jó sokszor megkaptam, hogy mi az, hogy írok, az irodalmat meg utálom és a legtöbb a kötelező műről nem sok fogalmam van, de nem gondolom, hogy az én hibám lenne. Sok olyan tantárgyat szerettem, amit amíg jó tanár tanított, addig szívta az agyam az infókat a tantárggyal kapcsolatban, majd később (gimiben) kaptam egy szörnyű tanárt, és bukdácsoltam. Így voltam majdnem az összes reál tárggyal - mindből tök jó voltam általánosban, lényegében erőfeszítés nélkül négyes, gimiben meg mindből majdnem megbuktam.
Az irodalom pedig sajnos még ebbe a kalapba sem sorolható, mert egy diákbarát módszerekkel tanító tanárom sem volt. Mind lediktálta a műelemzés "hivatalos változatát", aztán hogy kinek mi jutott még eszébe, az senkit se érdekelt, de az se, hogy megtanítsanak művet elemezni. Mert az ilyen alapképességekkel nyilván együtt születik az ember, minek azt tanítani... :'D
Egyébként más íróktól is hallottam már, hogy az irodalom nem igazán az ő kenyerük, szóval lealább nem vagyok egyedül~ :D